Mindig így kezdődik. Kinézek az ablakon, és látszólag nincs ott semmi.
Az emberek már rég hazamentek, az utcák üresek, sehol egy autó, sehol egy vérfarkas, néhány eltévedt lélek kóborol a lámpák sárgás fényében. Tapintható csend van, sűrű, mint a novemberi köd, nyirkos, mint a félelem.
Nekem…